Talán csak a spájzban nem voltak oroszok, egyébként valósággal megszállták múlt csütörtökön az Európai Bizottság brüsszeli „főhadiszállását”. Vlagyimir Putyint kormányának tizenkét tagja és a hivatalnokok hada mellett becslések szerint 60-70 újságíró is elkísérte Brüsszelbe a biztosi testület tagjaival ezúttal másodízben tartott közös „kormányülésre”. Az orosz WTO-csatlakozástól kezdve az észak-afrikai helyzeten át az európai és az orosz roaming tarifák egységesítéséig számos kérdést megvitattak, ám a legnagyobb horderejű téma minden kétséget kizáróan az energiapolitikai együttműködés volt.
Az összejövetel azonban élesen elütött a két évvel ezelőtti moszkvaitól, amikor az Európai Unió keleti fele éppen egy orosz-ukrán gázvita csúnya játékszerévé válva hetekig földgáz-ellátás nélkül maradt. Már akkor azt írtuk, hogy a Kreml a gázcsapok elzárásával alighanem elvetette a sulykot és ha rövid távon nyeregben is fogja érezni magát, hosszabb távon valószínűleg öngólt lő.
Mindössze két év telt el azóta és Putyin most a saját bőrén tapasztalja, hogy az európai térfélen változott a helyzet. Annyira, hogy tulajdonképpen megcserélődtek a szerepek: most az orosz kormány jött kérni és nem fordítva. Moszkvát aggasztja, hogy a március 3-i határidővel a tagállamok által átültetendő belső piaci energiacsomag gyökeresen átírja az eddigi játékszabályokat, véget vetve azoknak az időknek, amikor a gázüzletekről különalkut köthetett az egyes tagállamokkal.
Az EU még mindig gyerekcipőben járó közös belső és külső energiapolitikájának kibontakozása már most érezteti a hatását. Oroszország érzi, hogy az eddig a nemzeti határok mentén szétszabdalt európai energiahálózatok összekapcsolása, a piaci verseny fokozása és az energiaellátás diverzifikációja révén romlik alkupozíciója az Európai Unióval szemben. Ha úgy tetszik, a közös energiapolitika megteremtésére irányuló európai erőfeszítéseknek köszönhetően egy, a korábbinál sokkal kiegyensúlyozottabb helyzet kezd kialakulni az EU-orosz energiakapcsolatokban. Moszkva ennek jeleként hosszú távú, 2050-ig szóló energiapartnerségre tett javaslatot és vezetői a mostani brüsszeli vizit alkalmával nem győzték hangsúlyozni, hogy Oroszország más forrásállamoktól eltérően milyen stabil politikai háttérrel rendelkező szállító.
Más oka is van azonban az orosz vezetésnek arra, hogy Európa kegyeit keresse. Orosz szakértőktől tudjuk, hogy az ország az elmaradt reformok miatt siralmas gazdasági, szociális és mentális állapotban van. A Putyin-Medvegyev duó az elmúlt években elmulasztotta a lehetőséget az orosz gazdaság diverzifikálására, amely továbbra is alapvetően a mind változékonyabbá váló energiaexport-bevételektől függ. A költségvetési kiadások is a régi világot tükrözik, az állam a nyugdíjasokra, a hadseregre és az elnyomó, erőszakszervezetekre fordítja a pénz javát. Egy nemrég Brüsszelben járt orosz politológus az 1985-87-es állapotokhoz hasonlította a jelenlegi helyzetet, és azt állította, hogy hazája tartós stagnálás elé néz. Íme néhány sokkoló adat. Az elmúlt három évben 1 millió 250 ezer orosz, zömében értelmiségi hagyta el az országot, közülük félmillióan brit állampolgárságért folyamodtak. A férfilakosság átlagéletkora 59 év, miközben állítólag riasztó mértékű a csecsemőhalálozás. Az orosz lakosság száma rohamosan fogy, annyira, hogy egyes pesszimista vélemények szerint évtizedek múlva az ország nem lesz képes megőrizni irdatlanul nagy területét.
Ebben a helyzetben az oroszoknak történelmileg nincs más választásuk, mint az, hogy az örökké riválisnak tekintett Kína helyett Európához közeledjenek. A sakkfigurákat Moszkvában továbbra is mozgató Vlagyimir Putyintól persze már nem várható látványos fordulat, de kormányának népszerűtlenségét látva, és a jövő évi elnökválasztáson esetleges visszatérését tervezve rá is egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy eredményeket mutasson fel a gazdaságban. Ehhez pedig a WTO-tagság mellett szüksége van Európa tapasztalatára, modernizációs know how-jára és technológiájára. Az EU természetesen tévedne, ha azt hinné, hogy Putyin és az őt körülvevők mostani közeledési kísérlete őszinte. De nem is ez a lényeg. Oroszországgal most úgy alakulnak az erőviszonyok, hogy érdemes ütni a vasat. Például úgy, hogy Európa nem hagyja befolyásolni magát a közös energiapolitika létrehozására irányuló szándékában.
