A magyar kormány szerdán elbukott ugyan egy csatát, de még nem veszítette el a háborút, amit a menedékkérők kötelező elosztásáról szóló tanácsi határozat, és általánosságban a kötelező menekültkvóta végrehajtása ellen visel. Ha Budapest számára az a siker mércéje, hogy akarata ellenére egyetlen menedékkérőt se kelljen a vitatott kvótadöntés értelmében befogadnia, akkor nem áll rosszul a szénája
Ez a megállapítás némi magyarázatra szorul. Tény, hogy a szerdai bírósági döntés után kétség sem maradhat afelől, hogy a kötelező ideiglenes elosztási mechanizmus jogilag érvényes, és ezért azt a tagállamokon be lehet vasalni. Az Európai Bíróság ítélete ugyanakkor közvetlenül nem foglalkozik a vonatkozó tanácsi határozat végrehajtásának kérdésével. Az ítéletben legalábbis egy szó sincs erről, és a magyar kormány ezt rögtön meg is lovagolta, amikor az érvényesség kérdésére szűkítette le a szentenciát.
A valóságban azért ennél árnyaltabb a kép. Az ítéletből ugyanis, ha egyenesen nem is, de közvetve következik a végrehajtás kötelezettsége. Ha ugyanis egy határozat jogilag érvényes, akkor annak végrehajtása körül sincs helye a lamentálásnak. Ráadásul a kétharmados többséggel meghozott tanácsi döntés bírósági hitelesítése azt jelenti, hogy a tagállamoknak a kétéves időszak alatt a kvótájukkal összhangban kötelezően végre kellett volna hajtaniuk azt.
A magyar kormány olvasatában ők nem tagadják meg a bírósági ítélet végrehajtását (hanem csak a menekültkvótáét), mert az ítélet egyszerűen nem tartalmaz ilyen felszólítást. Sokat mondó, hogy az Európai Bizottság eddig csak szóban, írásban (retorziók kilátásba helyezésével) azonban nem szólította fel, és ha minden igaz, nem is fogja felszólítani Magyarországot arra, hogy a kvótaperből vonja le a helyes következtetést és kezdjen hozzá a menekültek befogadásához.
Ez a kérdés most már óhatatlanul egy másik perben fog eldőlni, ahol a szerepek megcserélődnek és az Európai Bizottság lesz a felperes, Budapest, Prága és Varsó pedig az alperes. Magyarán: a jelenleg második szakasznál tartó kötelezettségszegési eljárásnak kell elvileg érvényt szereznie majd a menedékkérőket érintő kötelező elosztási mechanizmusról szóló határozat végrehajtásának.
A papírforma szerint Brüsszel még néhány hetet kivár, és október tájékán bejelenti, hogy az Európai Bíróság elé citálja a három szóban forgó tagállamot. Akkor is nehezen elképzelhető, hogy a Bíróság a per végén a szerdaitól eltérő következtetésre jusson, ha – mint a kormány részéről fogadkoznak – a második eljárásban új érvek kerülnek majd az asztalra. Trócsányi miniszter szerint ezek közé tartozik annak a bizottsági álláspontnak a megkérdőjelezése is, miszerint a végrehajtás jogi kötelezettsége a kétéves átmeneti mechanizmus szeptember 26-i lejárta után is fennmarad. Mind a Bizottság, mind a kormány úgy látja, hogy e tekintetben a szerdai bírósági ítélet szövege őt igazolja. Az alkalmazásról szóló magyar érvelést ugyanakkor gyengítheti az, hogy két éven át – ami tehát a Bíróság szerint a jogalkalmazás időszaka volt – a kisujját sem mozdította, így könnyen rá lehet bizonyítani a rosszhiszeműséget.
Minden bizonnyal a magyar érvrendszer része lesz a kettős mérce hangoztatása is. Konkrétan az, hogy miközben a legtöbb tagállam határidőre adós marad a számára előírt kvóta teljesítésével, addig a Bizottság csak három tagállam ellen indított kötelezettségszegési eljárást. Más kérdés, hogy arról a három országról van szó, amelyik a minimumot sem nyújtotta és még nyíltan meg is tagadta a határozat végrehajtását.
Ezeknek a kérdéseknek a szétszálazása a jogászok dolga lesz. Az idő azonban mindenképpen a magyar kormánynak dolgozik. Elég nagy ugyanis az esélye annak, hogy mire a második perben is megszületik a bírósági döntés (ami tehát már irányadó lesz a végrehajtás frontján), addigra már nem lesz kit befogadnia Magyarországnak. Lehet tehát egy elmarasztaló ítélet, de nem lehet majd végrehajtani.
Ennek oka az, hogy a 2015. szeptemberi tanácsi határozat még 120 ezer (ez később 98 ezerre módosult) nemzetközi védelemre jogosult személy Olaszországból és Görögországból történő áthelyezéséről szólt. Ehhez képest a végén jó, ha az eredeti keret 40%-át, mindössze 40-50 ezer főt kell csak befogadni. Mostanáig közel 30 ezer menedékkérőt osztottak el a tagállamok között a kötelező áthelyezési rendszer keretében, és a Bizottság legfrissebb számai szerint szeptember 26. után további 10-12 ezer személy lehet még jogosult erre.
Ha a jelenlegi tempóban folyik az áthelyezés, akkor könnyen előfordulhat, hogy a második bírósági ítélet idejére – ami valószínűleg a jövő áprilisi magyarországi választások után lesz – már nem lesz kit befogadni. De, ha maradnának is még néhányan, az biztosan kijelenthető, hogy a hazánk számára meghatározott 1294-es kvótát soha nem kell teljesíteni. Azon egyszerű oknál fogva, mert kevesebb menekült van a rendszerben, mint arra eredetileg számítottak.
Ha így alakul a dolog, akkor a magyar kormánynak nem kell majd példátlan módon fityiszt mutatnia az Európai Bíróságnak egy számára kedvezőtlen ítélet esetén sem, megtagadva a legfőbb jogi testület döntésének végrehajtását. Nota bene Budapest úgy bukhatja el a kötelező kvóta ellen indított pereket, hogy a végén eléri a célját és nem kell kapitulálnia.
Ha ez lesz a történet vége, akkor már csak egy kérdés marad. Vajon milyen képet vágnak Magyarország és a két másik ország jogi zsonglőrmutatványához azok az európai partnerek, amelyek elvégezték a házifeladat rájuk eső részét, vagy legalább letettek valamit az asztalra?
