Címkék

adócsalás (1) adóelkerülés (1) alibi (1) állatvédelem (1) alteregó (1) andor (1) barroso (3) bikaviadal (1) Bizottság elnöke (1) bővítés (1) Brexit (1) brüsszel (1) Brüsszel (1) cameron (1) Canete (1) CEU (2) corrida (1) csúcstalálkozó (1) diktátorok (1) dzsihadisták (2) elnökség (1) energia (3) EPP (1) észak afrika (1) euró (3) európai bíróság (1) európai bizottság (5) Európai Külügyi Szolgálat (1) európai parlament (2) euroszkeptikus (1) EU jövője (1) finnek (1) finnország (1) fizimiska (1) forrás (1) Franciaország (2) gáz (1) görögország (2) igazi (1) Jourová (1) juncker (4) kartell (1) kétsebesség (1) kína (1) Kohl (1) korea (1) korrektség (2) közel kelet (1) kvótaper (1) Le Pen (1) luxemburg (1) Macron (3) maghreb országok (1) Magyarország (2) manchester (1) mediterrán térség (1) menekültek (4) menekültkvóták (2) merénylet (1) Merkel (1) merkel (3) Moscovici (1) NATO (1) navracsics (2) Németország (1) néppárt (1) orbán (4) Orbán (1) orosz (2) Oroszország (1) paktum (2) pittella (1) plusz (1) portfolioblogger (1) Putyin (1) putyin (1) reding (1) sajtóebéd (1) sajtóreggeli (1) sajtóvacsora (1) sarkozy (2) Schengen (1) solana (1) spájz (1) Stoltenberg (1) strasbourg (1) szakmai (1) sziriza (1) szolidaritás (1) szóvivő (1) tajani (1) támogatás (1) teljesítmény (1) terror (1) terrorizmus (1) timmermans (1) törökország (1) újságíró (1) Ukrajna (1) unortodox (1) választások (1) versenyképesség (1) Címkefelhő

twitter

Facebook

Friss topikok

Magyar öttusa – melyik EU-forgatókönyv a legjobb hazánknak?

2017.03.02. 12:57 Gyévai Zoltán

Az Európai Bizottság megtette a tétjeit (és sokak csalódására nem a tétjét) az EU jövőjéről szóló vitában, amikor öt eltérő forgatókönyvet vázolt fel az Európai Unió fejlődésére az elkövetkező években, egészen pontosan 2025-ig. Magyar szempontból természetesen az a legizgalmasabb kérdés, hogy vajon az öt opció közül melyik a legkedvezőbb hazánk számára, és milyen esély van ennek megvalósulására?

Mielőtt kísérletet tennék a kérdés megválaszolására, előbb érdemes áttekinteni azokat a fejlődési irányokat, amelyek közül a Bizottság szeretné, ha egy széleskörű társadalmi vitát követően maguk a tagállamok kiválasztanák a nekik legmegfelelőbbet. Az 1. verzió tulajdonképpen a jelenlegi status quo fenntartása lenne, eseti alapon megállapodva olyan uniós projektekben, amelyeket kikényszerít az élet. A 2-ik opció az EU-t lényegében egy felturbózott belső piacra korlátozná, nemzeti hatáskörbe rendelve vissza réges-régi uniós politikákat. A 3-ik megközelítés a kétsebesség általánossá tétele lenne, de úgy, hogy aki első körben kimarad, az előtt nyitva maradna a kapu a későbbi csatlakozásra. A 4-ik opcióban a jelenleginél jóval kevesebb feladatot vállalna magára az EU, azt viszont tényleg komolyan venné és hatékonyan végezné. Végül az 5-ik az integrációpártiak   kedvében járva a teljes széles horizonton lökést adna az integráció mélyítésének (több EU).

 Ahogy azt a Bizottság is elismeri, természetesen ezek kombinációja is elképzelhető. Ha egyáltalán lesz valami a dologból, vagyis sikerül konszenzusra jutni az EU27-ek között a követendő útról, akkor nyilvánvalóan egy ilyen hibrid megoldás születik majd.

Egyesek azzal vádolják Brüsszelt, hogy az „öttusával” a lovak (azaz a tagállamok) közé dobja a gyeplőt. Tekintettel azonban az EU különböző válságok által felerősített heterogenitására és a tagállamok eltérő preferenciáira, egyetlen, valamelyik modell mellett kiálló bizottsági javaslat nagy valószínűséggel a papírkosárban végezte volna.

Junckerék részéről tehát taktikus húzás, hogy átrúgták a labdát a kormányok térfelére, miközben azért megpróbálták orientálni a vitát. Nem szabad azonban túlértékelni az öt forgatókönyv jelentőségét, mert egyrészt nincsenek igazán a részletekig kidolgozva, másrészt a fehér könyv nem foglal állást például abban a kérdésben, hogy mihez lenne szükség szerződésmódosításra, és mihez nem. Ezért a bizottsági papír ebben a formában inkább egy intellektuális vitához nyújt muníciót, semmint lezárt és kész forgatókönyveket tartalmaz.

Éppen ezért a jelenlegi fázisban is csak felületes benyomások alapján lehet megítélni azt, hogy magyar szempontból melyik a legkedvezőbb opció. Talán azt sem árt leszögezni, hogy jelen esetben az uniós integráció kérdésében meglehetősen markáns nemzetállami álláspontot képviselő magyar kormány preferenciái alapján helyezzük mérlegre az egyes modelleket, miközben a kormány baloldali ellenzékének a hitvallása ezzel sok szempontból ellentétes.  

Nézzük meg tehát a magyar vonatkozásokat. Az Orbán-kormány számára az ötödik, „teljes gőzzel előre az EU-integráció mélyítése felé” (több EU) nyilvánvalóan a legkevésbé elfogadható megközelítés.

Bár első ránézésre vonzó lehet, más okból tűnik hátrányosnak az egységes belső piacra leszűkített Európai Unió. Mert az igaz, hogy a négy szabadság (áruk, tőke, személyek, szolgáltatások szabad áramlása) uniós szinten tartása, másrészt a tagállamok mozgásterének kiszélesítése a politikai döntések meghozatalában rokonszenves lehet a jelenlegi kormánynak. Versenyhátrányt jelentene ugyanakkor főleg a kisebb és saját forrásokban nem dúskáló tagállamok számára az, hogy attól kezdve mindenki a saját zsebéből fizetné a gazdákat vagy a fejlesztési politikát. Elveszne tehát az EU-tagság legfőbb hozadéka számunkra. Arról már nem is szólva, hogy a Bizottság fehér könyve szerint a belső piacra fókuszáló EU-ban az áruk és a tőke szabad áramlását könnyebb lenne eladni, mint a szabad munkavállalást vagy a szolgáltatások szabad nyújtását. Az első kettőben a tőkeerősebb nyugati tagállamok, a másik kettőben pedig a keleti tagok vannak versenyelőnyben. Ha igaz Brüsszel hipotézise, akkor ennek egyértelműen mi lennénk a vesztesei.

Nézzük most a negyedik forgatókönyvet, ami szelektív módon, bizonyos területeken jól felfogott közös érdekből erősítené az uniós hatásköröket, máshol viszont éppen hogy lebontaná azokat. Első pillantásra ez is beleférhet a magyar kormány elképzeléseibe, annál is inkább, mert a Budapest által támogatott védelmi politika, belbiztonság, kereskedelem, külső határőrizet, migráció (?) biztosan ebbe a kosárba kerülne. A gond csak az, hogy legalábbis a Bizottság szerint az EU lepasszolná többek között a regionális (kohéziós) politikát, hiszen aligha lenne konszenzus ebben a kérdésben a tagállamok között. Ezzel a Magyarország számára legfontosabb uniós politika kerülne a süllyesztőbe.

Arról már nem is szólva, hogy a tagállamok eltérő prioritásai miatt jószerével lehetetlen lenne megállapodni konszenzussal egy pozitív és egy negatív listáról. Egyszóval a kormány helyében ezt az opciót is kellő gyanakvással kezelném.

A következő a mostanában leggyakrabban emlegetett kétsebességes modell (3-ik forgatókönyv). Ez tehát megnyitná (ez nem új, hiszen már most is van rá lehetőség) az utat speciális területeken a csoportos kezdeményezések előtt. A többiek szabad akaratukból kimaradhatnak, és elvileg semmi sem gátolná meg őket abban, hogy egy későbbi időpontban csatlakozzanak. Ez eddig nem tűnik előnytelennek. Hátránya inkább az EU egésze számára, hogy idővel áttekinthetetlenné és nehezen számonkérhetővé válnának a különböző együttműködési struktúrák (önkiszolgáló, vagy á la carte). Ráadásul a kimaradó országok polgárai számos olyan jogtól elesnének, mint azok, akik belül vannak.

Ha pedig a kétsebességes modell túlzottan elterjed, akkor aki kimarad, az idővel le is maradhat és fokozatosan elszigetelődhet. Ha csak nem kezd éppen ennek megelőzésére csatlakozni hasonló tagállami koalíciókhoz. Magyarán: a kétsebességnek lehet egy integrációs szívóhatása, de az erre való általános hajlandóság hiánya esetén kvázi önkizáró, szelektáló hatása is. Ezért bár rövid távon és bizonyos feltételek mellett kedvezőnek tűnhet Magyarország számára, közép- és hosszú távon és a jelenség elharapózása esetén már komoly kockázatokat is rejt magában. 

A végére hagytam a status quo-t, ami a jelenlegi helyzet prolongálását jelentené. Bár Budapest időről, időre az Európai Bizottság lopakodó hatásköri lenyúlására panaszkodik, még mindig ebben a modellben látszanak a legkisebb kockázatok a magyar kormány számára. Ebben az opcióban ugyanis az EU27-ek egysége elvileg fennmarad, bár egyes kérdésekben (lásd szociális politika koordinációja, „szociális dömping” elleni küzdelem, migráció) előre lehet borítékolni a kemény konfliktusokat. 

Ám miután a kétsebesség beindításának adottak a jogi keretei, és csak politikai akaratra van szükség hozzá, a helybejárással elégedetlen országok „kiléphetnek” ebből a körből, és a két modell párhuzamosan is működhet, vagy a többsebesség idővel maga alá gyűrheti a status quo-t. 

Ha nem is vettünk figyelembe minden tényezőt, első ránézésre a felmerülő kockázatok, vagy csupán a realitások miatt még mindig a jelenlegi helyzet fenntartása tűnik a legelőnyösebb forgatókönyvnek Budapest számára.

 

Gyévai Zoltán, a BruxInfo főszerkesztője

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://bruxelles.blog.hu/api/trackback/id/tr5912307209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.