Ha a terrorcselekményekkel szemben nem is létezik 100 százalékos biztonság, az elmúlt egy hétben napvilágot látott információk alapján valószínűsíthető, hogy az eddig 35 halálos áldozatot követelő március 22-i brüsszeli merényleteket nagyobb odafigyelés, jobb információáramlás és koordináció mellett meg lehetett volna előzni.
A brüsszelihez hasonló véres terrorcselekmények száma csak töredéke azoknak az eseteknek, amelyeket idejében sikerült megelőzni Európában. Terrorizmus ellenes szakértőktől és politikusoktól gyakran halljuk, hogy 100 százalékos biztonság egyszerűen nem létezik. Szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb valahol felrobban egy bomba, vagy Kalasnyikovval ártatlan embereket mészárolnak le fanatikus szélsőségesek.
A rendelkezésre álló információk alapján ugyanakkor egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a brüsszeli repülőtéren és a metrón végrehajtott terrortámadásokat meg lehetett volna előzni. Először is megvoltak azok az információk, amelyek alapján a rendőrök már korábban lecsaphattak volna a párizsi és brüsszeli merényletekért felelős terrorista csoportra. Másodszor: de ha még nem is így lett volna, az elkövetők közül többnek is börtönben kellett volna ülnie a kérdéses időpontban. Végül, de nem utolsó sorban: gyors és szakszerű intézkedésekkel el lehetett volna kerülni a metrón történt öngyilkos robbantást, több mint egy órával a repülőtéri akció után.
Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül rávilágítunk több hibára, mulasztásra és működési zavarra a belga terrorelhárító rendszerben, amelyek alátámaszthatják a fenti állítást.
- A török kapcsolat. A török rendőrség tavaly nyáron a szíriai határ közelében kétszer is őrizetbe vette és kitoloncolta az egyik repülőtéri robbantót, Ibrahim El Bakraouit. Erről az Ankarába kihelyezett belga rendőrségi összekötő tiszten, illetve az ankarai belga nagykövetségen keresztül a belga hatóságokat is tájékoztatták. Ám mire az információ eljutott a megfelelő helyre, addigra a jövőbeni robbantó repülőgépe már leszállt Amszterdamban, és a rendőrség bottal ütötte a nyomát. És most kapaszkodjanak meg: az idősebb El Bakraoui úgy repkedett Európa és Törökország között, hogy csak feltételesen volt szabadlábon, miután letöltötte 9 éves börtönbüntetésének a felét, amit 2010-ben fegyveres rablásért kapott (a gengszter egy rendőrt is megsebesített az akció során). Ibrahim elengedése után egy ideig minden hónapban találkozott a tartótisztjével, 2015 nyarától azonban már nem. Ami furcsa, hogy az illetékes hatóságok hat hónapig egyáltalán nem keresték a delikvenst, noha az nyilvánvalóan nem felelt meg a feltételes szabadlábra helyezés feltételeinek. A metróban magát felrobbantó fivér, Khalid dettó. Ő ugyan a négyötödét leülte az autólopás miatt kirótt szabadságvesztésnek, de testvéréhez hasonlóan egy idő után nyoma veszett, és sokáig nem is keresték.
De, ez még nem minden. A belga hatóságok a rossz előjelek ellenére sem tekintették terrorista gyanús személynek a két köztörvényes bűnözőt. A két különböző nyilvántartás nem ért össze, pedig az Interpol adatbázisában már potenciális terroristaként tartották számon őket. Mindebből következik, hogy ha mindenki rendesen végezte volna a munkáját, a két későbbi kamikázénak a merénylet idején egy belgiumi börtönben kellett volna csücsülnie.
- A rejtekhely titka. Egy flamand lap rendőrség által érdemben nem cáfolt leleplezése szerint a Brüsszel környéki Mechelen (Malines) város egyik rendőr-tisztviselője egy informátor révén már decemberben megnevezte azt a rejtekhelyet, ahol a tavaly novemberi párizsi merényleteket elkövető terrorcsoport sokáig egyetlen túlélőjének hitt Salah Abdeslam meghúzta magát. Ez a lényeges információ azonban elakadt és a fiókban végezte. Később a Malines-i rendőrfőkapitány emberi mulasztásra hivatkozott. Ha Abdeslamot még decemberben forró nyomon elkapták volna, akkor a cinkosainak aligha lett volna idejük a Húsvétra tervezett merényletek előkészítésére, ami több hónapot igényelt. Az már csak hab a tortán, hogy Abdeslam és cimborái a rejtőzködés négy hónapja alatt többször is búvóhelyet váltottak, és Brüsszel egyik kerületéből a másikba szivárogtak át anélkül, hogy ez bárkinek is feltűnt volna. Abdeslam szökése végül Molenbeekben, a családi fészkétől alig 550 méterre ért véget március 18-án, amikor egyik unokatestvére házában letartóztatták.
- Abdeslam kihallgatása. Egyértelmű, hogy a párizsi szökevény elfogása felgyorsította az eseményeket. A terrorista sejt másik szárnya a lebukástól tartva a tervezettnél előbb csapott le a repülőtéren és a metrón. Anekdotikus, de pénteki elfogása és a keddi terrortámadások között a nyomozók mindössze egyszer, állítólag két órán keresztül hallgatták ki Abdeslamot, akit ügyvédje elmondása szerint alapvetően a párizsi terrorcselekményekről faggattak, és nem pedig a levegőben lógó brüsszeli támadásról. A nyomozók mentségére: ha erről kérdezték volna, nem biztos, hogy a fogvatartott feldobta volna a társait. De, az eljárás arra utal, mintha a nyomozók nem lettek volna felkészülve a legrosszabb eshetőségre, ami aztán március 22-én, kedden be is következett.
- A láncreakció. A reptéri robbantások után vajon gyors és előrelátó cselekvéssel meg lehetett volna előzni a metró elleni támadást? Ez a kínzó kérdés is napok óta foglalkoztatja a közvéleményt. Amit tudni lehet: Jan Jambon belügyminiszter állítólag a megfelelő csatornákon keresztül a zaventemi merénylet utáni percekben értesítette a közlekedési vállalatot arról, hogy a merényletre való tekintettel azonnal állítsák le a metrót. A közlekedési vállalat (STIB) és az infrastruktúra üzemeltetője azonban tagadja, hogy ilyen megkeresés lett volna. Az sem egészen világos, hogy hasonló esetekben mi az eljárás. A két terrortámadás között több mint egy óra volt, így gyors és határozott cselekvés esetén még lett volna idő a metró lezárására és így a robbantás kivédésére. Legalábbis a metróban.
Íme, négy kiragadott elem (az időközben felállított parlamenti bizottság nyilvánvalóan másokat is találni fog), amelyek súlyos, helyenként rendszerszintű problémákra világítanak rá a terrorelhárításért felelős szervek tevékenységében, a jogalkotástól kezdve a büntetésvégrehajtáson át a különböző biztonsági szervek közötti együttműködésig. Miként mostanra vált világossá az is, hogy a terrorelhárításért felelős különböző belgiumi szolgálatok nem férnek hozzá egy egységes adatbázishoz.
Szakértők szerint nyilvánvaló, hogy rendkívül összetett problémáról van szó, aminek köze van az ország politikai rendszeréhez, történelméhez, hagyományaihoz és kultúrájához is. A teljesség igénye nélkül több ilyen strukturális hiányosság is megemlíthető. Az egyik, hogy Belgium horribilis fenntartási költségei miatt évtizedek óta hatalmas államadósságot gördít maga előtt. A deficit és az adósság elleni küzdelemnek éppen a biztonság volt az egyik fő kárvallottja. A jelenlegi belga kormány a párizsi merényletek óta számos intézkedést hozott (többek között növelte a költségvetési kiadásokat és 4 ezer új rendőrt állítanak hadrendbe), de időre van szükség, amíg ezek eredményt hoznak. Márpedig most kell felvenni a kesztyűt a terroristák ellen.
Belgiumot a túlbonyolított, körülményes politikai rendszere és nehézkes, bürokratikus államgépezete is sérülékennyé teszi különösen az olyan láthatatlan ellenséggel való harcban, mint amilyen a terrorizmus. Se szeri, se száma az illetékeseknek, akik között rengeteg az átfedés. A jobb kéz sokszor nem tudja, mit csinál a bal, és ezért most drága árat fizetnek. A legfeltűnőbb, hogy ebben a nehézkes, sokszereplős rendszerben megoldatlan a gyors és szakszerű információáramlás, illetve az információk összehangolt kezelése.
Talán az is kimondható, hogy a szövetségi állam (a központ) évtizedekkel ezelőtt megkezdődött széthordása, és a régiós hatáskörök megerősödése és elburjánzása is gyengíti a terrorizmus elleni hatékony fellépést. Megkockáztatható, hogy Belgium jelenlegi formájában rendkívül kiszolgáltatott helyzetben van. Egy központosítottabb rendszerrel, de még az alkotórészek függetlenné válásával is könnyebben meg tudna birkózni a feladattal, mint jelenleg.
Belgiumnak szakértők szerint menetközben bizonyos súlypontáthelyezést is végre kellene hajtania. „Az országnak nincs igazán biztonsági kultúrája” – fogalmazta meg ezt néhány hónappal korábban egy belga szakértő arra célozva, hogy Belgium Molenbeek nevű kerülete a dzsihádista terroristák fészkévé vált az elmúlt években.
Belgiumra szakértők véleménye szerint sziszifuszi munka vár a következő hónapokban és években, hiszen rengeteg az elmúlt években felhalmozott lemaradást kell behozni. Ezek közül talán a legkeményebb dió a fiatal muzulmánok radikalizálódásának megállítása, és egy, az eddiginél sikeresebb társadalmi integrációs modell kialakítása is. Az ezen a téren elkövetett mulasztások és hibák megértése nélkül arra a kínzó kérdésre sincs kimerítő válasz, hogy miért éppen Belgium vált a dzsihadisták első számú európai fészkévé?
