Címkék

adócsalás (1) adóelkerülés (1) alibi (1) állatvédelem (1) alteregó (1) andor (1) barroso (3) bikaviadal (1) Bizottság elnöke (1) bővítés (1) Brexit (1) Brüsszel (1) brüsszel (1) cameron (1) Canete (1) CEU (2) corrida (1) csúcstalálkozó (1) diktátorok (1) dzsihadisták (2) elnökség (1) energia (3) EPP (1) észak afrika (1) euró (3) európai bíróság (1) európai bizottság (5) Európai Külügyi Szolgálat (1) európai parlament (2) euroszkeptikus (1) EU jövője (1) finnek (1) finnország (1) fizimiska (1) forrás (1) Franciaország (2) gáz (1) görögország (2) igazi (1) Jourová (1) juncker (4) kartell (1) kétsebesség (1) kína (1) Kohl (1) korea (1) korrektség (2) közel kelet (1) kvótaper (1) Le Pen (1) luxemburg (1) Macron (3) maghreb országok (1) Magyarország (2) manchester (1) mediterrán térség (1) menekültek (4) menekültkvóták (2) merénylet (1) merkel (3) Merkel (1) Moscovici (1) NATO (1) navracsics (2) Németország (1) néppárt (1) orbán (4) Orbán (1) orosz (2) Oroszország (1) paktum (2) pittella (1) plusz (1) portfolioblogger (1) putyin (1) Putyin (1) reding (1) sajtóebéd (1) sajtóreggeli (1) sajtóvacsora (1) sarkozy (2) Schengen (1) solana (1) spájz (1) Stoltenberg (1) strasbourg (1) szakmai (1) sziriza (1) szolidaritás (1) szóvivő (1) tajani (1) támogatás (1) teljesítmény (1) terror (1) terrorizmus (1) timmermans (1) törökország (1) újságíró (1) Ukrajna (1) unortodox (1) választások (1) versenyképesség (1) Címkefelhő

twitter

Facebook

Friss topikok

Milyen biztost és milyen tárcát Magyarországnak?

2014.07.21. 23:18 Gyévai Zoltán

Egyesek a Rubik-kocka kirakásához, mások egy rendkívül bonyolult mátrix vagy Excel-táblázat összeállításához hasonlítják azt a kihívást, ami Jean-Claude Junckerre, az Európai Bizottság megválasztott elnökére vár, amikor megszámlálhatatlan szempont figyelembevételével megpróbálja majd felosztani a különböző felelősségi területeket a tagállamok által kijelölt biztosok között.

Ebben persze nincs semmi új, hiszen a biztosi testület felállítása politikailag mindig is rendkívül kényes és nagy körültekintést igénylő feladat volt. Mégsem árt erre a körülményre rámutatni akkor, amikor Magyarországon - egyébként teljes joggal - elég sokan hajlamosak kizárólag a Juncker-Orbán közötti konfliktus, vagy másképpen fogalmazva a magyar ellenszavazat optikáján keresztül tekinteni arra a kérdésre, hogy vajon milyen portfólió jut majd a következő magyar biztosnak. Ezért sem árt emlékeztetni arra, hogy a korábbi luxemburgi kormányfőnek 27 ország plusz a saját igényeire kell tekintettel lennie, amikor a képzeletbeli Rubik-kockát forgatja. Vélhetően tehát nagyobb gondja is van annál, minthogy elégtételt vegyen a magyar kormányfő nem éppen barátságos gesztusáért, amit mellesleg magyar részről mások által is akceptálható jogi-intézményi köntösbe bujtattak.

Természetesen nem látunk bele a veterán politikus fejébe, bár nem ördögtől való annak feltételezése, hogy a történtek után nem lesz prioritás számára Orbán jelöltjének megkínálása egy fajsúlyos poszttal. Olyan vélemények is vannak, hogy a magyar kormányfő gyakorlatilag csapdába csalta Junckert, amikor nyíltan ellenezte a kinevezését. Hiszen, ha ezek után Magyarországnak egy futottak még poszt jut, akkor a luxemburgira rá lehetne sütni, hogy kicsinyes bosszúvágy vezérelte. De, ha maradt is tüske a Budapesten rettegett Viviane Reding honfitársában, gyanítható, hogy a törlesztésnek ennél egy elegánsabb és burkoltabb formáját választaná.

Érzésem szerint azonban az egész dolog túl van dimenzionálva. Először is, vélhetően még akkor sem jutott volna Magyarországnak a legfrekventáltabb biztosi posztok valamelyike, ha a magyar miniszterelnök pajzson hordozta volna végig Junckert Budapesten. Hazánknak mérete és jelentősége alapján valahol a középmezőnyben van a helye, és nagyjából ezt a státuszát tükrözték az eddigi tárcák is. 2004 és 2009 között a Kovács László által betöltött adóügyi, majd 2010 és 2014 között az Andor Lászlóra testált foglalkoztatási és szociális politikai portfólió. Más kérdés, hogy Kovácsnak eredetileg az akkor még pehelysúlyú, de a gázválság után egyszerre fontossá vált energiapolitikai területet szánták. Andor László tárcájának és személy szerint neki is pedig egészen új dimenziót adott a gazdasági és szociális válság.

A második észrevétel, hogy Orbán Viktornak megítélésem szerint sokkal fontosabb az, hogy saját embere üljön a biztosi testületben, mint az, hogy milyen tárcát kaparint meg magának. Természetesen egy befolyásos terület vagy alelnöki tisztség mindig jól jöhet, de másodlagos ahhoz képest, hogy a jobboldali magyar kormánynak tulajdonképpen most lesz először saját képviselője a biztosi kollégiumban. Orbánnak nem annyira egy erős tárcára van szüksége, hanem sokkal inkább olyan emberre, aki szükség esetén képes megvédeni a kormány érdekeit és Budapestet az esetleges támadásokkal szemben.

Erre az EU-t a tankönyvekből ismerők rögtön rávághatják, hogy de hiszen a biztosok helyből semlegesek és nem országérdekeket képviselnek a testületben. Valóban, ez elvileg így is van, a gyakorlat azonban teljesen mást mutat. A biztosok bizony gyakran kormányaik kinyújtott karjai, ha csak nem – mint az Andor Lászlóval is megesett - egy másik politikai pártból érkeznek.

Ehhez még tegyük hozzá azt is, hogy a biztosi poszt szerepe – részben a bizottsági elnök megválasztásának módja és az Európai Parlament ebben játszott szerepe miatt is – felértékelődött. A kormányoknak több okuk van arra, hogy rajta tartsák a szemüket azon, ami a Bizottságban folyik, és megbízható, ad absurdum alkalmas személyeket küldjenek. Ennek már láthatók bizonyos jelei, hiszen több olyan politikus is tagja lesz a csapatnak, aki nemrég még országa miniszterelnöke volt.

Ha igaz, amit a madarak Brüsszelben csiripelnek, akkor a kormányfő biztosjelöltje és tárcaválasztása is ezt a felismerést tükrözi. Nyílt titoknak számít, hogy Navracsics Tibor, jelenlegi külügyminiszter teszi majd át a székhelyét Brüsszelbe (ezt állítólag informálisan már jelezték is Junckernek) és Orbán a bővítési tárcát nézte ki neki. Ez egyfelől Magyarország számára stratégiailag fontos, uniós szinten mégsem tartozik a fajsúlyos, legkeresettebb posztok közé. De, azért mégsem lenne ugyanaz, mint mondjuk a többnyelvűségért felelős vagy a halászati portfólió, amiket a leggyakrabban hoznak fel példaként arra, hogy mennyire pórul is járhat egy ország.

Jean-Claude Juncker európai parlamenti beszédében maga mondta, nem számít arra, hogy Bizottságának ötéves ciklusa alatt újabb taggal bővülhet az Unió. Bár ez sokak szemében levon a poszt értékéből, nem szabad elfelejteni azt, hogy a bővítés hosszú folyamat. És egyáltalán nem mindegy, hogy olyan országból felügyeli valaki a területet, amely érdekelt a bővítésben és elkötelezett mellette, vagy a folyamat lassításában, esetleg kisiklatásában érdekelt tagállamot képvisel. Ilyen szempontból fontos és hiteles, hogy lehetőség szerint egy közép- és kelet-európai tagállam biztosa kapja a posztot, és hajtsa előre a tárgyalásokat Montenegróval és Szerbiával a következő öt évben.

Navracsics Tibort (bár rövid) külügyminisztersége mellett horvát nyelvtudása is alkalmassá teheti a posztra, mégis sok múlhat azon, hogy mások is kiszemelték-e maguknak a bővítési és szomszédságpolitikai (!) portfóliót. Ilyen szándékot egyelőre Maros Sefcovic, a mostani és egyúttal leendő szlovák biztos esetében emlegetnek, bár úgy hírlik, hogy számára nem ez lenne az első számú prioritás.

A „Navracsics-bővítés” párosítás tehát vállalható eredmény lenne Orbán Viktor számára, de hogy ez végül sikerülni fog-e vagy sem, az most már kizárólag Jean-Claude Juncker döntésétől függ.

Gyévai Zoltán, a BruxInfo főszerkesztője

Szólj hozzá!

Címkék: orbán navracsics andor juncker reding

A bejegyzés trackback címe:

http://bruxelles.blog.hu/api/trackback/id/tr276530761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.