Címkék

adócsalás (1) adóelkerülés (1) alibi (1) állatvédelem (1) alteregó (1) andor (1) barroso (3) bikaviadal (1) Bizottság elnöke (1) bővítés (1) Brexit (1) Brüsszel (1) brüsszel (1) cameron (1) Canete (1) CEU (2) corrida (1) csúcstalálkozó (1) diktátorok (1) dzsihadisták (2) elnökség (1) energia (3) EPP (1) észak afrika (1) euró (3) európai bíróság (1) európai bizottság (5) Európai Külügyi Szolgálat (1) európai parlament (2) euroszkeptikus (1) EU jövője (1) finnek (1) finnország (1) fizimiska (1) forrás (1) Franciaország (2) gáz (1) görögország (2) igazi (1) Jourová (1) juncker (4) kartell (1) kétsebesség (1) kína (1) Kohl (1) korea (1) korrektség (2) közel kelet (1) kvótaper (1) Le Pen (1) luxemburg (1) Macron (3) maghreb országok (1) Magyarország (2) manchester (1) mediterrán térség (1) menekültek (4) menekültkvóták (2) merénylet (1) Merkel (1) merkel (3) Moscovici (1) NATO (1) navracsics (2) Németország (1) néppárt (1) orbán (4) Orbán (1) orosz (2) Oroszország (1) paktum (2) pittella (1) plusz (1) portfolioblogger (1) putyin (1) Putyin (1) reding (1) sajtóebéd (1) sajtóreggeli (1) sajtóvacsora (1) sarkozy (2) Schengen (1) solana (1) spájz (1) Stoltenberg (1) strasbourg (1) szakmai (1) sziriza (1) szolidaritás (1) szóvivő (1) tajani (1) támogatás (1) teljesítmény (1) terror (1) terrorizmus (1) timmermans (1) törökország (1) újságíró (1) Ukrajna (1) unortodox (1) választások (1) versenyképesség (1) Címkefelhő

twitter

Facebook

Friss topikok

A trónok harca, avagy a bizottsági elnökválasztás

2014.04.06. 19:45 Gyévai Zoltán

Rohamosan közeleg az európai parlamenti voksolás napja, amelynek minden eddiginél meghatározóbb szerepe lesz az Európai Bizottság következő elnökének kinevezésében. Vagy inkább a megválasztásában. Az Európai Parlament ugyanis az EU-szerződés szövegében hagyott kétértelműséget a saját szája íze szerint értelmezve ügyes manőverezéssel elérte (legalábbis ez a szilárd meggyőződése), hogy José Manuel Barroso utódjáról az EU történetében először nem zárt ajtók mögött, hanem az európai választók demokratikus akaratnyilvánításának figyelembe vételével döntenek majd.

A szerződés valóban úgy fogalmaz, hogy az Európai Tanácsnak, az állam- és kormányfők testületének a parlamenti választások kimenetelének figyelembe vételével (és az EP-vel konzultálva) kell jelöltet állítania az Európai Bizottság élére. Mire a tagállamok észbe kaptak, az Európai Parlament a szerződés szövegének meglehetősen szabad értelmezésével összekapcsolta az alacsony tétek miatt egyre nagyobb érdektelenségbe fulladó EP-voksolást a bizottsági elnök megválasztásával. E logika szerint minden politikai párt saját jelöltet állít a posztra, aki listavezetőként a párt arca lesz a kampányban. És a választásokon a legtöbb szavazatot és képviselői helyet begyűjtő pártcsalád jelöltje aztán sokkal erősebb demokratikus felhatalmazással vezethetné öt éven keresztül a fővárosokban gyakran bürokratikus vízfejnek csúfolt Európai Bizottságot.

Egy fontos részlet azonban mostanáig homályban maradt. A voksoláson a legtöbb képviselői helyet szerző pártcsoport hivatalos jelöltje lesz-e a befutó, vagy pedig azé a párté, amelyik parlamenti többséget lesz képes felmutatni a választások után felálló képviselőtestületben?

A három legnagyobb EP-frakció, a jobbközép, a szocialisták és a liberálisok vezetői múlt héten kiadott közös nyilatkozatukban próbálták tisztázni ezt a helyzetet. A választások megnyerése még nem jelentené szerintük a győztes párt frontemberének automatikus jelöltté válását. Csupán arra adna jogosítványt az illető személynek, hogy elsőként kíséreljen meg egy minősített többséget összehozni az Európai Parlamentben. Magától értetődően, ha ez a győztes párt jelöltjének nem sikerül, akkor a második helyezett tehet egy kísérletet. Ezzel úgy tűnik, hogy a versenyfutás végképp két személyre szűkülne le: Jean-Claude Junckerre, a jelenlegi „törvényhozásban” legnépesebb frakcióval rendelkező Európai Néppárt frontemberére, és a fő kihívó, az európai szocialisták jelöltjére, a német Martin Schulzra. A mérleg nyelve pedig a liberálisok lehetnének, vezetőjük Guy Verhofstadt, korábbi belga kormányfő talán az EP-elnökséggel vigasztalódhatna. Ez persze jelenleg nem több spekulációnál, de a nyilatkozatnak kétségkívül lehet egy ilyen olvasata is.

Legalább ennyire izgalmas kérdés az, hogy a trió tagjai mit üzennek ezzel a tagállamok vezetőinek, akiknek a szerződés által a Bizottság elnökének kiválasztásában biztosított hatásköreit komoly kihívás érte a nyomulásba kezdő Európai Parlament részéről. A szerződés szerint ugyanis a jelöltállítás továbbra is az Európai Tanács kizárólagos joga, az EP az általa kijelölt személyt egyszerű többséggel csak jóváhagyhatja vagy elutasíthatja. Annak kierőszakolása, hogy a győztes pártcsalád hivatalos frontembere legyen kvázi a jelölt, komolyan megkérdőjelezi az állam- és kormányfők jelölésre vonatkozó jogát, hiszen a szerepüket lényegében csak a választási eredmények leadminisztrálására korlátozná.

A három nagy frakció pontosítást célzó nyilatkozatának az lehet az egyik olvasata, hogy a képviselők az Európai Tanács maradék mozgásterét is behatárolnák, mielőtt a vezetők két nappal a május 25-i választások után összeülnének, hogy összehangolják a stratégiát. És esetleg kiénekelnék a képviselők szájából a sajtot. Például azzal, hogy szocialista győzelem esetén baloldali politikust jelölnek a Bizottság élére, de nem Martin Schulzot, hanem a mostanában sűrűn emlegetett dán Helle-Thorning Schmidtet.

Ám a lépés úgyis értelmezhető, hogy a parlamenti tenorok hagynak egy kiskaput a politikai háttéralkuknak, és nem állítanák teljesen kész helyzet elé az állam- és kormányfőket. Hiszen, amennyiben a választási eredmény nem jelent automatikus jelöltté válást, akkor mégis lehet helye a politikai alkuknak.

A valós motívumokról egyelőre csak találgatni lehet. A Parlament helyezkedése mindenesetre mutatja, hogy a háttérben már javában folyik a harc egyrészt a politikai pártok, másrészt az intézmények között.

Az EP által erőltetett irány ugyanakkor nem csak jogi szempontból vethet fel kérdéseket (miközben a demokrácia szempontjából személy szerint jó ötletnek tartom), de közép- és hosszú távon megbonthatja a három fő európai intézmény közötti kényes egyensúlyt, amit ugyancsak a szerződés garantál. Ha az Európai Bizottság elnöke egy Parlamenten belüli többséget tükröz majd, annak jóvoltából irányítja majd a testületet, az a Bizottságot szükségszerűen átpolitizálja majd és közelebb sodorja az EP-hez, és távolabb a Tanácstól.

Az európai intézményeket nem egy állam intézményrendszerének képére formálták és nem is képezik le azok funkcióit. A Tanács például törvényhozó is, a Bizottság viszont nem klasszikus kormány, hanem jogszabályokat kezdeményező, végrehajtó, illetve az uniós jog őreként kvázi bírósági jogokkal is rendelkező szervezet. Ebbe a koordinátarendszerbe pancsolhat bele a bizottsági elnök újszerű megválasztása, ami demokratikus jelleget erősítő hatása ellenére sem mentes az ellentmondásoktól és a kockázatoktól.

Gyévai Zoltán, a BruxInfo főszerkesztője

Szólj hozzá!

Címkék: európai parlament európai bizottság Bizottság elnöke EP-választás

A bejegyzés trackback címe:

http://bruxelles.blog.hu/api/trackback/id/tr485963930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.