Címkék

adócsalás (1) adóelkerülés (1) alibi (1) állatvédelem (1) alteregó (1) andor (1) barroso (3) bikaviadal (1) Bizottság elnöke (1) bővítés (1) Brexit (1) Brüsszel (1) brüsszel (1) cameron (1) Canete (1) CEU (2) corrida (1) csúcstalálkozó (1) diktátorok (1) dzsihadisták (2) elnökség (1) energia (3) EPP (1) észak afrika (1) euró (3) európai bíróság (1) európai bizottság (5) Európai Külügyi Szolgálat (1) európai parlament (2) euroszkeptikus (1) EU jövője (1) finnek (1) finnország (1) fizimiska (1) forrás (1) Franciaország (2) gáz (1) görögország (2) igazi (1) Jourová (1) juncker (4) kartell (1) kétsebesség (1) kína (1) Kohl (1) korea (1) korrektség (2) közel kelet (1) kvótaper (1) Le Pen (1) luxemburg (1) Macron (3) maghreb országok (1) Magyarország (2) manchester (1) mediterrán térség (1) menekültek (4) menekültkvóták (2) merénylet (1) merkel (3) Merkel (1) Moscovici (1) NATO (1) navracsics (2) Németország (1) néppárt (1) Orbán (1) orbán (4) orosz (2) Oroszország (1) paktum (2) pittella (1) plusz (1) portfolioblogger (1) putyin (1) Putyin (1) reding (1) sajtóebéd (1) sajtóreggeli (1) sajtóvacsora (1) sarkozy (2) Schengen (1) solana (1) spájz (1) Stoltenberg (1) strasbourg (1) szakmai (1) sziriza (1) szolidaritás (1) szóvivő (1) tajani (1) támogatás (1) teljesítmény (1) terror (1) terrorizmus (1) timmermans (1) törökország (1) újságíró (1) Ukrajna (1) unortodox (1) választások (1) versenyképesség (1) Címkefelhő

twitter

Facebook

Friss topikok

A „reset” 2.0 Putyin előadásában

2014.03.18. 20:15 Gyévai Zoltán

Ahogy az várható volt, a Nyugatéval szögesen ellentétes olvasatát adta a Krím félsziget bekebelezésének közel egyórás keddi beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök. Putyin szózata azonban elsősorban nem is az aktuális mondanivalója miatt figyelemreméltó, hanem a Szovjetunió megszűnése óta eltelt időszak értékelése és a jelenre, illetve a jövőre vonatkozó víziója miatt.

putin.jpg

A beszéd úgy tűnik, hogy végleg lezárt egy korszakot a nyugati világ és Oroszország kapcsolataiban (emlékezzünk csak Hillary Clinton újraindítási kísérletére, a „reset”-re), és egyértelműen „az agresszívan terjeszkedő” Nyugattal szemben és Kína oldalán határozta meg Moszkva helyét a világban. Washington és az EU fenyegetései és eddigi szankciói a jelek szerint csak fokozták Putyin harci kedvét. Konfrontációs kurzust hirdetett meg, egyértelműen vörös vonalat húzva a térképen. Eddig és netovább – üzente a Krím elcsatolásával az orosz történelembe területgyarapítóként (orosz nézőpontból a normális állapot visszaállítójaként) bevonuló államfő, aki néhány éve a 20-ik század legnagyobb tragédiájának nevezte a Szovjetunió felbomlását.

Az új, hidegháborús ízű orosz doktrína egyik sarokköve az oroszajkúak és az orosz etnikum megvédése, ha kell, katonai erővel. Ez nagyon hasonlít Szlobodan Milosevics nacionalista programjára, aki a szerbek megvédésének jelszavát meghirdetve borította vérbe és lángba a fél Balkánt. Aligha kétséges, hogy a Nyugattal szembeni averzióit, a demokratikus jogok Oroszországba történő exportálásától való félelmét és az egyre égetőbb belső gazdasági problémákat külső ellenségkép gyártásával és a nacionalista érzelmek felkorbácsolásával levezetni kívánó orosz vezető rendkívül veszélyes játékot űz, ami rövid távon jól kamatozik, hosszabb távon azonban még ellene fordulhat. Az ukrán szuverenitásba való durva beavatkozás figyelmeztető jel kell, hogy legyen minden szovjet utódállam számára, ahol nagyobb számban élnek oroszajkúak (és ez alól a balti országok sem mentesek). Az önrendelkezés elvének az országok területi integritása elé helyezése pedig kétélű fegyver lehet egy olyan soknemzetiségű, a Krím és Szevasztopol csatlakozásával már 85 alkotórészből álló állam számára, mint Oroszország. Egyszer majd éppen a Krímre és az önrendelkezés jogára hivatkozva fognak kiszakadni Oroszországból területek? Ki tudja, még ez sem lehet kizárni.

Moszkvának abban valahol igaza van, hogy a Nyugat lépte át először a Rubikont, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül kiűzte a szerbeket Koszovóból és ezzel gyakorlatilag elcsatolta a területet Szerbiától. A két eset között nemzetközi jogi szempontból valóban húzhatók párhuzamok, de egyenlőségjel semmiképpen sem. Koszovóban egy folyamatban lévő népirtás váltotta ki a külső katonai beavatkozást. A Krímben ezzel szemben egyetlen orosz haja szála sem görbült, a „fasiszták” támadása csak az orosz „bolsevik” propaganda agyszüleménye volt. Éppen ellenkezőleg, az orosz kisebbség biztonságát Ukrajnában veszélyben érző Moszkva semmibe vette a Krím félszigeten élő, és a lakosság 40 százalékát alkotó más kisebbségek véleményét, amire senki sem volt kíváncsi.

Látni kell azonban, hogy ahogy az oroszok nem voltak képesek megakadályozni a NATO-s szövetségesek koszovói akcióját, úgy ez ellenkező előjellel Grúziára és a Krímre is igaz. Aki birtokon belül érezte magát, az cselekedett, és nem törődött mások véleményével, jól tudván, hogy emiatt a másik nem fog háborút kirobbantani.

Az Európai Uniónak és az USA-nak (és persze Ukrajnának) ezért jobb híján bele kell majd nyugodnia a Krím kiválásába. De, stratégiai hiba lenne az, ha nem keserítenék meg Putyin számára a győzelem ízét és egyszerűen hagynák kereket oldani a zsákmánnyal. A másik észrevétel: a Nyugat válaszlépéseinek egyszerre kell irányulniuk az oroszok megállítására (Kelet-Ukrajna) és érdekeltté tételére egy tárgyalásos és tartós rendezésben. Az orosz elnök rövid távon nyeregben érezheti magát, de az idő ellene dolgozik. Hidegháborús logika által diktált politikát ugyanis egyszerűen nem lehet a 21-ik századi globalizáció viszonyai között folytatni. Putyin anakronizmusoktól, régi szovjet beidegződésektől hemzsegő politikája egyszerűen nem vesz tudomást a mai világ realitásairól, a gazdasági és politikai érdekek összefonódásáról.

Sem az EU-nak, sem a gazdaságilag féloldalas, a nyersanyag-áraktól függő, éppen ezért rendkívül sebezhető Oroszországnak nem áll érdekében az, hogy egy hosszabb gazdasági adok-kapokba merüljenek. De, ahogy Putyin egyre csak emeli a téteket, úgy lesznek megkerülhetetlenek a nyugati gazdasági szankciók is. Amelyeknek eleve megvannak a korlátai, legalábbis Európában, amelynek tízszer nagyobb a kereskedelmi forgalma az oroszokkal, mint az USA-nak. Éppen ezért csak Európa tudná igazán gazdasági eszközökkel büntetni Putyint, de az orosz válaszlépések miatt neki is nagy árat kellene fizetni érte. Vajon kész lesz erre? Az EU cselekvésének eléggé világos határokat szab az, hogy miközben 28 tagjának egységes fellépése az egyetlen reménye a sikerre, a tagállamok különböző érintettsége okán valószínű, hogy a legkisebb közös nevezőn lyukadnak ki, így lépésüknek sem lesz eléggé elrettentő hatása.

Az ukrajnai orosz „schnell partiban” az EU eddig csak lereagálni tudta az ellenfél lépéseit, anélkül, hogy egy pillanatra is magához ragadta volna a kezdeményezést. A szankciós lista toldozgatása-foltozgatása éppen ezért erőtlen válasznak tűnhet a Krím annektálására. Emiatt a következő lépésben valószínűleg már gazdasági szankciókról, például fegyverembargóról (Párizs már jelezte, hogy kész elállni két Mistral típusú helikopter-hordozó hajó szállításától) lesz szó. A vezető orosz politikusok és üzletemberek elleni szankciók (még nem tartunk itt) is fontos szerepet játszhatnak Moszkva megpuhításában. A fehérorosz rezsim elleni büntetőintézkedések igazából nem a vezetőket, hanem a lakosságot sújtották. Moszkvával azonban éppen fordított lehet a helyzet. Az Oroszország elleni szankciók hatástalansága mellett érvelők szerint az orosz lakosság ezt is elviselné, mint annyi mindent a történelem során. Az orosz elit vagyonos tagjai, és itt főleg az oligarchákra gondolok, azonban az elmúlt évtizedekben ezernyi szállal kötődtek Európához, és a szankciókkal igenis sok a veszítenivalójuk. Ez már nem a hidegháborús orosz elit, hanem az, amelyik szimbiózisban él a külvilággal, és nagyobb biztonságban látja a pénzét ott, mint Oroszországban.

Miként az orosz gazdaság és ipar számára is létfontosságúak a nyugati tőkebefektetések, hitelek és főleg a gép- és vegyipari termékek és gyógyászati készítmények importja. A legnagyobb csapást mégis az energiaimport radikális csökkentése vagy leállítása jelentené, ami valljuk be őszintén, nem tűnik kivitelezhetőnek akkor sem, ha a csökkenő gázárak és a gázválságra adott európai válaszok miatt most az oroszok vannak kedvezőtlenebb helyzetben. Ettől függetlenül Magyarország és néhány más, orosz gázszállításnak nagymértékben kitett tagállam számára ez valószínűleg kompenzációs intézkedésekkel sem vállalható fel.

Egyesek úgy vélik, hogy Putyint nem is az EU vagy az Egyesült Államok, hanem a tőkepiac bünteti majd meg a kalandorságáért. Ennek a jelei már eddig is láthatók voltak: a krími kaland kezdete után azonnal a mélybe zuhantak a részvények, és azóta is több tízmilliárd dollárt vontak ki a befektetők. A nagy orosz birodalom feltámasztásáról álmodozó Putyin elnök egyelőre nem törődik túlzottan az esetleges gazdasági következményekkel. Fut a szekér, az oroszok szinte egy emberként állnak mögötte, hősként ünneplik. De, ahogy telik-múlik az idő, úgy múlhat el a varázs, és válhat kényelmetlenné az a nemzetközi elszigeteltség, amibe Oroszországot az új, Nyugattal doktrínát meghirdető elnöke vitte.

Az ukrajnai eseményekből azonban másoknak, így az Európai Uniónak is le kell majd vonnia a megfelelő következtetéseket, amelyek közül talán a legfontosabb, hogy új orosz és (talán keleti partnerségi) politikát kell kialakítania. De, hogy ebben Vlagyimir Putyin lenne-e az alkalmas és főleg megbízható partner, abban a történtek után már nehéz hinni.

Szólj hozzá!

Címkék: Oroszország Ukrajna Putyin

A bejegyzés trackback címe:

http://bruxelles.blog.hu/api/trackback/id/tr175868536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.