Versenyjogi fonákságok árán igyekszik a Bizottság növelni a stabilabb európai energiaellátás esélyeit. Szokatlan és bizonytalan kimenetelű kísérlete – amelyet az uniós belső piac működését hátráltató piaci viselkedésformák esküdt ellenségeként menedzsel - egy európai szintű gázvásárlói társulás (nevezhetjük akár kartellnek) létrehozásához készül megtenni az első lépéseket.
Igaz, mindezt nemes cél érdekében tenné, ami nem más, mint hogy Európának új gázforrásokat kössön le a Kaszpi-tenger térségében. És a kartell nem is lenne „igazi” kartell, amennyiben nem befelé, az uniós belső piac felé irányulna, hanem kifelé, a Kínához és Oroszországhoz fogható méretű tárgyalópartnerekhez szokott forrás országok felé konszolidálná az ebben a léptékben egyenként kis játékosnak számító európai cégek gázigényeit.
A helyzetnek azonban a jó szándék ellenére is vannak versenyjogi furcsaságai, mivel az újszerű koncepció egymással egyébként versengő cégeket készül közös karámba terelni. Joggal merül fel a kérdés: Mi biztosítja, hogy a társulásban résztvevők egyike-másika nem fogja a pozícióját - és az így megszerzett információkat - az uniós belső piacon tiltott haszonnal forgatni, versenyhátrányba hozva riválisait? Mi a garancia, hogy a kartell útján megszerzett új gázforrások az uniós belső piacon erősíteni fogják a fogyasztókért folyó versenyt, alacsonyabb árakat és jobb szolgáltatásokat kikényszerítve?
A Bizottság meglehetősen óvatosan áll a kétélű fegyverhez, amit mi sem példáz jobban, mint hogy az érem két oldalát vizsgáló független szakértői elemzés elkészítése önmagában is 18 hónapot(!) vett igénybe. De végül tavaly decemberben elkészült, és bíztatja a Bizottságot, igaz, komoly fékek és kontrolmechanizmusok beiktatása mellett, amiket sok tucat oldalon részletez.
A tét nem kisebb, mint hogy Oroszországgal és Kínával versenyezve Európa le tud-e kötni 20-25 évre évi legalább 30 milliárd köbméternyi gázt a Kaszpi-tengeri térség gazdag forrásaiból? Azerbajdzsán és Türkmenisztán vezetői ugyanis José Manuel Barroso bizottsági elnök januári látogatása során odaígérték Európának a kívánt mennyiségű gázt, ám jelezték, hogy Európától is elvárják az orosz és kínai viszonylatban már bevált egyablakos ügyintézést. Hogy ezt Európa a maga piaci szabályaival hogyan egyezteti össze, az már az ő dolga.
És hogy mindez még szebb legyen, a leendő „kartell” ügye beágyazódik az egyfelől látványos pengeváltásoktól kísért, másfelől azonban az egymásra utaltságot mégis elismerő – sőt, újabban konszenzuskereső vágányon zakatoló - EU-orosz energiaügyi partnerségbe. Márpedig az utóbbit mostanság a „veled is és nélküled is” elv uralja, ami a gyakorlatban valahogy úgy működik, hogy az orosz gázszállítási feltételeket és árakat Európa úgy igyekszik megzabolázni, hogy komoly alternatívákat készül felmutatni forrás és szállítási oldalon is a jelenleg domináns helyzetben lévő orosz gázhoz és szállító vezetékekhez képest.
Folyamatosan alakítják a mozgásteret az Észak-Afrikában zajló politikai események is, amik alaposan megkérdőjelezik a régióra épülő energiaellátási elképzelések életképességét. Jó példa erre Olaszország, amely most egy ideig biztosan nem számíthat Líbiából gázellátásra, ami várhatóan más, stabilabb források felé irányítja majd a figyelmét és az olasz ENI beruházó kedvét.
A Bizottság kartell-elképzelése, ha ebben a formában és léptékben példa nélkül való is, nincs teljesen híján az előzményeknek – bíztat a mintegy 150 oldalas tanulmány. A „történelmi” példák között említi a norvég gáz kitermelésének és a kapcsolódó szállítóhálózat kiépítésének előmozdítására az 1970-es években létrejött európai vásárlói társulást. Akkoriban több ország gázipari cége döntött úgy, hogy közösen és hosszabb időre jeleníti meg gázigényét a termelők felé. A tanulmány szerint az európai gázipar akkor bebizonyította, hogy megfelelő szerkezetben összeegyeztethető egymással az együttműködés és a versenyt garantáló független működés. A hozadékok akkoriban is jelentősek voltak: a vezetéken érkező norvég gáz új forrásokat vitt be a belga, holland, francia és német piacokra, versenyhelyzetet teremtve a hazai, a holland és akkor még szovjet gáz számára, valamint az Algériából érkező cseppfolyós gázszállítmányoknak (LNG).
A résztvevő cégek az idő tájt is igényelték, amire most is sor kerül majd, hogy a társulás véglegesnek tekintett formáját a Bizottság - az esetleges későbbi versenyjogi eljárások elkerülése érdekében – minősítse versenyügyi szempontból. Abszolút garanciát azonban még egy pozitív versenyjogi állásfoglalás sem jelent, tekintve, hogy később bármelyik cég, amelyik sértve érzi magát a társulás miatt, megtámadhatja a gázvásárlói koncepciót az Európai Bíróságon.
A Bizottság mindenesetre hosszas tanakodás és mérlegelés után elszánta magát a cselekvésre. Ennek egyik első jeleként ma (hétfőn) tájékoztatja a Brüsszelben összegyűlt energiaügyi minisztereket, hogy egyetért a tanulmányban vázolt lehetőségekkel, kockázatokkal és korlátokkal, és a közeljövőben megfuttatja a társulás lehetőségét a piaci szereplők között.
A végső szót azonban (ahogy ez az uniós energia piacokon egyre gyakoribb) a leendő bizottsági kartell-bravúr kapcsán is – az uniós versenyszabályozás fogja kimondani.
